A házassági évfordulókra készülő ajándékújságok készítése során sokszor botlunk, úgymond véletlenül már-már elfeledett, de mai szemmel is izgalmas témákra. Egyik ilyen cikk az egykori Esti Hírlap hasábjain jelent meg Tovatűnt hiedelmek, rég volt babonák címmel.

Ha épp házassági évfordulóra, netán aranylakodalomra viszünk ajándékot érdekes beszédtéma lehet az ünneplő párral feleleveníteni az akkor még élő népszokások valamelyikét.

Tovatűnt hiedelmek, rég volt babonák - Lakodalomtól, asszonyavatásig

Országos adatokat rögzítő statisztikákban — így az évente megjelenő Statisztikai zsebkönyvben — sincs már adat arra vonatkozóan, hány édesanya hozza világra gyermekét otthon, családi környezetben. Az ilyen esetek száma napjainkban annyira elenyésző, hogy nem tüntetik fel az összesítésekben. Az egész országra kiterjedő egészségügyi hálózatnak köszönhetően minden terhes anya még a legtávolabbi településről is néhány órán belül a szülőotthonba, kórházba juthat, és ott szülheti meg gyermekét az egészségügyi ellátás nemcsak a szülés kockázatát csökkentette, de feledésbe merültek a terhességhez, a szüléshez, a csecsemőgondozáshoz kapcsolódó, évszázados hiedelmek, babonás népszokások is.

Tilalmak

A gyermekáldással összefüggő jóslások, varázslások már a lakodalomkor elkezdődtek. A templomba menet a menyasszony után valamelyik nőrokona tollpihét fújt, hogy majd könnyen szüljön. Az új asszonynak egész karéj kenyeret vágtak, hogy fia szülessék. A terhesség idején már se szeri, se száma a jósló, tiltó, varázsló szokásoknak. Amikor a menyecske, mint mondták, „bölcsőre kezdett hízni”, titkát azonnal megsúgta valakinek, nehogy a gyermeke néma legyen. A várandós anya külsejéből, közérzetéből megpróbáltak a születendő gyermek nemére következtetni.

Azt tartották, ha a leendő anya bal kézzel nyúl a leejtett tárgyért, lánya, ha jobb kézzel nyúl, fia születik. A babona, a tudatlanság sok tilalomfát állított a terhes anya elé. Tilos volt hosszan rácsodálkoznia valamire, mert emiatt eltorzul a gyermeke, csorba edényből sem ihatott, mert akkor meg görbe szájú lesz. Az asszonyok legjobban a szemmel veréstől, az ijedségtől féltek. A baj elhárítására fonákján viselték az ingüket.

Pénz a vízben

Sok hiedelem, mágikus eljárás kapcsolódik az első fürösztéshez is. Például a liba lábát belamosták a fürdővízbe, hogy a gyerek ne legyen fagyoskezű; tejet öntöttek a vízbe, hogy finom bőre legyen; almát, hogy piros legyen az arca, aprópénzt, hogy soha ne szűkölködjön. Néhol a bábának szánt pénzt is az első fürdővízbe dobták. Fürdetés után a gyereket az alsószoknya visszájába törölték meg, a kisinget fordítva adták rá, hogy ezzel megelőzzék a szemmelverést.

A keresztelő nemcsak egyházi rítus volt, hanem egyúttal a családba és a falu közösségébe való befogadás szimbóluma is. Az ünnepi aktusra a legtöbb helyen cifra ruhába, pólyába kötötték a kisbabát. Az Ormánságban a lányra öt-hat kendőt tettek, hogy sok kérője legyen, a fiúra egyet hogy az első megkért lány hozzámenjen.

Asszonyavatás

A gyermekágyból való felgyógyulás szokáskörébe tartozott az asszonyavatás egyik változata, sok helyütt egyházkelő néven ismert egyházi rítussal egybekötött népszokás. Az anya egy hét múlva kelt fel a gyermekágyból, de a házból nem mehetett ki az avatásig, amely egyúttal feloldást jelentett a terhesség és a gyermekágy idején érvényes tilalmak alól is. Ekkor szétszedték a boldogasszony ágyát, elégették a szalmáját, bábapohár-áldomást ittak az anyára és gyermekére. Elsőszülött gyerek esetén az asszonyavatás révén lett az anya a falubeli asszonyok közösségének teljes jogú tagja.

Az Esti Hírlap 1981. július 11-i száma nyomán