Születésnapi újságban is olvashattam volna - 3. rész
A Születésnapi Újságban is olvashattam volna! címmel indítottunk sorozatot júniusban - harmadik rész.
A sorozat következő része egy legendás filmsorozat, „A tavasz 17 pillanata” főszereplőjével készült interjú. Közel 50 évet ugrunk vissza az időben, 1974 őszén járunk, ekkor kezdték el vetíteni a Magyar Televízióban a hamar kiugróan népszerűvé váló, 12 részes orosz tévéfilmsorozatot.
A Stirlitz felderítő tisztet alakító, Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonovot kérdezte a Film Színház Muzsika riportere.
MOSZKVAI BESZÉLGETÉS TYIHONOVVAL
Hogyan lettem Stirlitz?
Több, mint két hónap óta, amióta A tavasz 17 pillanata sugárzását a Magyar Televízió megkezdte, keresem az alkalmat, hogy Stirlitz alakítójával, Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonovval beszélhessek a Film Színház Muzsika megbízásából.
De Tyihonovot nem lehetett Moszkvában fellelni. Az információk szerint egyszer az Altájban forgatott, máskor valahol a Volga mentén...
Állítólag egyszerre három filmprodukcióban is szerepel. Aztán végre december elején felvette lakásán a telefont, s már másnap a Kalinyin sugárúti Barátság Házában találkoztunk.
Nyoma sem látszott rajta annak a töprengő gondterheltségnek, amilyennek Stirlitzként ismerjük. Barátságos mosollyal üdvözölt, s kiváltképp akkor vált derűssé, amikor beszámoltam róla, hogy a magyar tévénézők milyen nagy érdeklődéssel kísérik a képernyőn Stirlitz veszélyes vállalkozását. Majd arra kért, tömörítsük előre elkészített kérdéseimet, mert még aznap ismét utaznia kell.
- Minek köszönhető, hogy önre esett a választás, mint Stirlitz megszemélyesítőjére?
Ennek régebbi időkre visszanyúló története van. Évekkel ezelőtt egy igen rokonszenves idős házaspár lakott a szomszédságomban. Úgy látszik, ők is megnyerőnek találtak, mert gyorsan összebarátkoztunk.
Csak apránként derült ki, hogy szomszédom egy nemrég hazatért szovjet felderítő, aki igen fontos megbízatást teljesített az egyik nagy kapitalista országban.
A szocialista országok ellen akkoriban tervezett aljas hadviselési tervekről kellett információkat gyűjtenie. Évtizedekig teljesítette szolgálatát, s ez idő alatt feleségét egyetlen alkalommal látta egy harmadik országban.
- Ki volt ez a szomszédja?
Már mások is kérdezték ezt ön előtt, én azonban nem árulhatom el. Elégedjék meg annyival: engem, mint színészt, rendkívüli mértékben vonzott a személyisége.
És bár igen jó barátok lettünk, valami mégis mindig meggátolt abban, hogy a beszélgetést hírszerzői tevékenységére tereljem. Sorsa azonban kimondhatatlanul érdekelt. Nem maradt más hátra,mint arra várni, hogy őmaga megszólaljon.
- Milyen különleges vonásokat fedezett fel benne?
Mindenekelőtt azt, hogy első látásra nem volt benne semmi rendkívüli. Azt hiszem, meglátva őt az utcán, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy hírszerző jön vele szemben. Ellenkező esetben, nemde, csapnivalóan rossz hírszerző lett volna.
Engem elsősorban a lelki tulajdonságai vonzottak, s ehhez az is hozzátartozik, hogy már régóta vágytam egy felderítő szerepének eljátszására. És negyedszázados filmszínészi pályafutásom alatt több kísérletet is tettem erre, például a Szomjúság című filmben, amelyben egy tengerész-hírszerzőt játszottam.
De nem sikerült úgy megformálnom ezt a szerepet, ahogyan szerettem volna. Ebben közrejátszott szerintem az is, hogy a forgatókönyv sem volt megfelelő. Elképzelheti, hogy meglepődtem, amikor a szomszédom egy nap ezt mondta nekem:
„Szidva, te játszod majd a főszerepet abban a filmben, melyet azén visszaemlékezéseimből készítenek. Senki mást nem ismerünk, aki a szerepet eltudná játszani...”
Talán el sem hiszi, ha azt mondom, hogy kötelességemnek éreztem elhárítani a megtisztelő ajánlatot, mert semmiképpen sem éreztem magam hasonlatosnak ehhez az emberhez.
Végül addig unszolt, amíg kötélnek álltam. El is utaztam Leningrádba, próbafelvételre. És ezt a szerepet a végén Donatasz Banionisznak adták...
- Nem irigykedett rá?
Szerintem nagyon jól eljátszotta. És a film, a Holtszezon azért is érdekes volt, mert egyáltalán nem hasonlított a felderítőkről szóló korábbi filmekre.
Valahogy olyan volt, amilyennek magamban én is megálmodtam. A történet emberi oldala került előtérbe. Később, Stirlitz alakításakor ez a módszer inspirált engem.
De akkor hírszerző barátom már nem élt. Pedig akkor már lett volna jogom kérdéseket feltenni neki. Abból kellett tehát merítenem, ami rövid barátságunk idején halmozódott fel bennem.
(Később elgondolkoztam a dolgon, s arra következtettem, hogy a Tyihonov által eltitkolt nevű hírszerző az Angliában Gordon Lonsdale néven működött Georgij Lonov ezredessel azonos. Esetéről annak idején Magyarországon is írtak a lapok. S róla készült a Holtszezon című film is.)
Ő volt a szocialista országok ellen tervezett baktérium hadviselést felderítő titkosszolgálat vezetője. A szinte megközelíthetetlen angliai Portonban, a kísérleti kutatóközpontban megszerezte a különböző baktérium-tenyészetek mintáját és a védekezés kidolgozása céljából továbbította azt saját központjának.
Egy elárusító automata-hálózat igazgatójaként álcázta valódi tevékenységét, s hosszú hírszerzői tevékenységének egyik legmeghökkentőbb esete volt, hogy egy ebéden bemutatták II. Erzsébet angol királynőnek is.)
— Stirlitz szerepének eljátszásáravrajtam kívül senkit sem próbáltak ki — folytatja Tyihonov emlékezését. — így aztán különleges felelősség hárult rám.
A Tavasz 17 pillanatának sztorija nem igaz történet. A forgatóköny alapjául szolgáló Szemjonov-regény sem valóságos cselekményre épül, de a történelmi dokumentatív alapja valóságos. Stirlitz alakját illetően több prototípussal dolgoztunk.
A kiemelkedő szovjet hírszerzők, például Sorge, Rudolf Abel, Philbi és mások, közöttük említett barátom élete és visszaemlékezései alapján a filmsorozat alkotói nem hőstetteik társadalmi nagyságát, hanem a hihetetlenül nehéz és kockázatos körülmények között vívódó és helytálló embert akarták a középpontba állítani.
Engem is elsősorban nem az érdekelt, hogy Stirlitz milyen okos, bátor, és milyen nagy a szerencséje, hanem, hogy mi játszódik le a lelkében, hogy mit él át és mi élteti azokban a percekben, amikor négyszemközt marad önmagával.
Ehhez azonban Szemjonov regénye önmagában nem lett volna elég. Szemjonov kissé keményen, erőteljesen formálja meg témáját, s így igen nehéz volt kiemelni regényéből a tisztán emberi motívumokat. Tatjana Lioznova rendezőnő szerintem merész útra lépett, amikor kitalált néhány olyan személyt, akik nem szerepelnek a regényben.
De filmbeli jelenlétükre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy hűen tükrözzük Stirlitz néhány jellemző emberi vonását. Talán leginkább ebből a szempontból volt számomra nehéz és fárasztó a forgatás, amely csaknem három évig tartott.
- Most milyen filmben szerepel?
A hazáért harcoltak című Solohov-filmben, melyet Szergej Bondarcsuk rendez. Bondarcsuk régi jóbarátom, főiskolára is együtt jártunk, s együtt kezdtük meg filmszereplésünket 1948-ban az ifjúgárdában. Később több filmben is találkoztunk. Legutóbbi nagy közös munkánk a Háború és béke monumentális filmváltozata volt. Azt, mint köztudott, Bondarcsuk rendezte, s ő alakította Pierre Bezuhov szerepét. Én Andrej Bolkonszkij herceget alakítottam. Tudja, ha erre gondolok, elégedetlen vagyok. Úgy érzem, ezzel az alakításommal nem értem el a „tolsztoji magaslatot”.
Ha újra eljátszhatnám... De hát most nem erről van szó, hanem Stirlitzről.
- Mit üzen a magyar mozi- és televíziónézőknek?
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy A Tavasz 17 pillanata sugárzása idején nem látogathattam el Magyarországra. Annak azonban örülök, hogy Lioznova rendezőnő képviselt mindannyiunkat, akik a filmben szerepelünk. A magyar közönséggel való viszontlátásról azonban nem mondtam le...— fejezi be interjúját Vjacseszlav Tyihonov.
Horváth Béla
Az interjú a Film Színház Muzsika, 1974. november 23-i számában volt először olvasható.
Születésnapi Újság rendelése, kosárba helyezéssel vagy egyszerűen egy telefonhívással: +36 30 396 7227
A lenti képen látható Születésnapi Újságok csak mintacímlapokat tartalmaznak, természetesen más napilap is választható a megrendelést követő egyeztetés során.
